József Attila: (Tenyeremre tettem...)
Tenyeremre tettem a lelkem:
Nézd meg, milyen szép százlátó üveg!
De Ő gyémántokat szedett elő,
Mert Ő az embert sose érti meg.  

  Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse...
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkinzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.  

  John Donne: Elégia a vetkőzésről
Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb földövet takar.
Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.
Fűződre régtől féltékeny vagyok,
de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
kibukkanó nap nyári kert felett.
Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
talpadat nászi templomunk, az ágy.
S le fejdíszed filigrán, csupa fény
hálójával; hajad szebb diadém.
Ily fehér ingben égi angyalok
szállnak a földre; magaddal hozod
azt, mit Mohamed Paradicsoma
ígér nekünk, örök gyönyört, noha
a kísértet is vászoningben jár,
de főleg égnek nem a hajam áll.

Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyet bejárok, fölfedek,
aranybányám, országom, hol mohó
kényúr vagyok, egyeduralkodó,
s boldog pionír, miközben sötét
kincseskamrádon ujjam a pöcsét.

A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatőr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
a szeretőnek a nő teste kell.
A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
az ördög sem. Engedd le ingedet.
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.

Mezítelenül is gondoskodom rólad,
vagy nem elég egy férfi takarónak?

Faludy György fordítása

 

 
"A magány gyönyörű, de nem olyankor, amikor az ember egyedül van." ( G. B. Shaw)
"Az idő a legnagyobb tolvaj, minden nap megrövidít minket." (Shakespeare)

Márai idézetek:
Boldoggá az tehet, aki boldogtalanná is.
Van, akit azért gyűlölsz, mert szeretni is tudnád.
A biztos megöl, de túléled. A kétely éltet, de belehalsz.
Az igazit elhagyjuk a többiért. A többit az igazi miatt.
A szép rögtön kell. Az igazra alszunk egyet.
Hibái miatt nem kell, vagy nem kell s ezért hibás ?
Ha gyűlöljük, jósága is sért.
Aki szelidít, korcsosít is.
A legfájóbb kín örömet színlelni.
Sebzett szív csak sebezhet.
Eszünk vádolható. A szív törvény feletti.
Szívünk lebeszélhető. Rá sosem.
A vágy lehet ál. A csömör valódi.
Lelkünknek elég a kép. A testnek keret is kell.
Testet lehet venni. Lelket csak eladni.
A férfi addig él, míg kíván. A nő, amíg kívánják.
Az elsőnek elalvó férj harmadiknak ébred.
Ölel vagy fojt - a kígyónál egy fogás.
A legjobb smink egy csúf barátnő.
Szűzen házasodni: fogmosás - evés előtt.
"A változatosság gyönyörködtet." És gyönyörtelenít.
Ha "Elég volt!", a férfi nősül. A nő válik.
Az erény művirág. A bűn valódi gaz.
A hűségben vágy emészt. Ha csalsz, az erkölcs.
Élni a bűnért szokás. Az erényért halni.

Gabriel Garcia Marquez 13 jótanácsa az élethez:
1. Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.
2. Senki sem érdemli meg a könnyeidet, aki pedig megérdemli az nem fog sírásra késztetni.
3. Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.
4. Az igaz barát a kezdet fogja és a szívedet simítja.
5. Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya amikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.
6. Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy.Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.
7. Lehet,hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelentheted magát a világot.
8. Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse.
9. A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte.
10. Ne sírj,mert vége lett! Mosolyogj mert megtörtént.
11. Mindig lesznek emberek, akik meg fognak bántani, tehát nem szabad feladnod a hitet. Csak légy óvatos!
12. Légy jobb ember , és tudd, hogy ki vagy, mielőtt valaki ujjal találkozol, akitől azt reméled, hogy ismer téged.
13. Ne küzdj túl erősen. A legjobb dolgok váratlanul történnek.
 

 
Hamvas Béla: Fák
(részlet)

"Az ember csak akkor lehet teljes, ha az, akivel együtt van, teljes. Olyan emberrel, aki nem tudja, vagy nem akarja önmaga teljességét, az ember nem tudhatja vagy nem akarhatja önmaga teljességét. Ezért rettenetesen áldatlan olyan másik féllel való együttlét, aki nem sajátmaga. Megakadályozza az embert abban, hogy sajátmaga lehessen. És ez az egzisztenciális főtörvény sehol sem olyan mélyről kötelező, mint a nemek között. A nemek viszonyában csak az a tökéletesen megnyugtató, ha az ember találkozik szembejövő önmagával, elindul egy rejtett világ felé, és a feleúton megtalálja önmagát, mint aki közeledőben van onnan, találkozik és egyesül vele. Az ember csak önmagával egyesül teljesen szabadon, csak önmagának szolgáltatja ki magát teljesen, mert csak önmagától nem fél. Csak annak adja magát az ember teljesen, akitől nem fél, ezért annak, aki onnan túlról jön, az embernek magának kell lennie. Minden egyéb odaadás részleges. Minden egyes egyesülés alkalmával marad a lényben belül egy rejtett őrség, felfegyverezve kirohanásra és ölelésre készen, tudja, hogy nem szolgáltathatja ki magát maradéktalanul. Van benne félelem, gyengeség, óvatosság, elővigyázat, tartózkodás, gát, fal, merevség, távolság, szakadék. És ahol félelem, ott gyengeség, ott erődök és falak épülnek titkon, megkeményedik a sejt, ott elkezd minden üvegesedni és törni, ott van az erő: a szilárd és az erős a halálé, a puha és a gyenge az életé, ahogy Lao-ce mondja: a gyenge legyőzi az erőset, a lágy legyőzi a keményet, mindenki tudja a földön, de senki se mer eszerint tenni."  

  Nemes Nagy Ágnes: A szomj
Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
- Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg)
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.  

  Ana Blandiana
ANGYALSZÜRET

…Időnként
Tompa puffanás,
Olyan akár a fűbe
Pottyanó gyümölcsé.
Hogy telik az idő!
Megértek és potyogni kezdtek
Az angyalok:
Ősz lett az égben is…



ESŐBŰVÖLŐ

Szeretem az esőket, szenvedellyel
szeretem őket,
A dühöngõ és a csendes esõket,
A szüzies záport és a féktelen asszonyos zivatart.
A felfrissitõ esõt és a végnélküli
elálmositó kopogást.
Szeretem az esőket, szenvedellyel
szeretem őket,
Szeretek hemperegni hosszú szárú
fehér füvekben,
szeretek letépni és fogam közé
venni egy-egy szálat,
hogy megpillantvan ilyenkor,
elszedüljenek a férfiak.
Tudom: csúnya dolog ezt mondani:
“ A legszebb asszony én vagyok”.
Illetlenség, s talán nem is igaz.
De mikor esik,
Csupán akkor amikor esik,
Engedd kimondanom e bűvös szavakat.
“A legszebb asszony én vagyok.”
A legszebb asszony vagyok, mert eső zuhog,
Es fenylő rojtjai csillognak hajamban.
A legszebb nő vagyok, mert szél fúj,
Es kétsegbeesetten vergődik szoknyám,
hogy eltakarja térdeimet.
A legszebb asszony vagyok, mert te messze vagy tőlem,
Es én várlak,
S te tudod, hogy várlak.
A legszebb asszony vagyok es mégis várlak,
Mert tudok várni.
És az elhaladók az esőből szippantjak fel az illatot.
Ilyen esőben villamcsapásként sulyt rád a szerelem.
Itt minden ember szerelmes,
És minden ember belém szerelmes,
És én várok rád.
Csak te tudod egyedül,
Szeretem az esőket, szenvédellyel
szeretem őket.  

 
"A szoba tele van sötétséggel, és te ki akarod taszigálni a sötétséget a szobából. Teljes erődből lökheted, ütheted, vághatod, de nem fog sikerülni. Sőt, érdekes módon alul maradsz egy olyasvalamivel szemben, ami nem is létezik. Kimerülten, leverten... az elméd azt fogja mondani, hogy ez a sötétség olyan erős és hatalmas, hogy képtelen vagy megbírkózni vele, képtelen vagy eloszlatni, elkergetni. Ez egy helytelen következtetés; nagyon logikus, de helytelen. Csak egy kis gyertyát kell behoznod. Nem kell elkergetned a sötétséget. Nem kell harcolnod ellene - az a legnagyobb ostobaság. Csak hozz be egy kis gyertyát, és a sötétség magától eltűnik. Nem kimenekül - nem tud elmenekülni, mert alapjában véve nem is létezik; nem is volt bent, így nem is tud kimenni sem. A fény az, ami bejött és kimegy; a fénynek pozitív léte van. Ha meggyújtod a gyertyát, akkor nincs ott a sötétség - ha elfújod a gyertyát, akkor megint ott van. Ha a sötétséggel akarsz kezdeni valamit, akkor a fénnyel kell tenned valamit; ez furcsa, illogikus, de mit lehet tenni? Ez a dolgok természete. Nem tudod feladni az egót, mert nem is létezik. Csak annyit tehetsz, hogy behozol egy kis tudatosságot, egy kis tudatot, egy kis fényt." /Osho/

A magány sosem szül szerelmet - csak szükséget. A szerelem pedig nem egy szükség. Akkor mi a szerelem? A szerelem luxus. Az egyedüllétből születik, amikor mérhetetlenül egyedül vagy és boldog vagy, és örülsz, és ünnepelsz, és hatalmas energia gyűlik össze benned. Senkire sincs szükséged. Abban a pillanatban az energia olyan sok benned, hogy meg kell osztanod. Akkor adsz... Adsz, mert neked olyan sok van, és anélkül adsz, hogy bármit is kérnél cserébe - ez a szerelem." /Osho/

"A szeretet igazi ellentéte a félelem. A szerelemben kitágulsz - a félelemben összezsugorodsz. Félelemben bezárulsz - szerelemben kitárulsz. Ha félsz - kételkedsz; ha szeretsz - bízol. A félelemben magányos vagy - a szerelemben viszont te eltűnsz, ezért a magányosság kérdése fel sem merül."

"A szeretet egy vendég, aki mindenképpen eljön azokhoz, akik készen állnak, és felkészültek a fogadására. De te még fel sem ismernéd a vendéget... Hiába jönne el hozzád a szeretet, nem ismernéd fel. Ha az ajtódon kopogtatna, akkor ezer és egy kifogást találnál; az gondolnád, hogy biztosan csak a szél rázza az ajtót, vagy valami más zajnak tulajdonítanád. És az ajtót nem nyitád ki. De ha véletlenül ki is nyitnád az ajtót, akkor sem ismernéd fel a szeretetet, mert még sohasem találkoztál vele ezelőtt."
/Osho - Az élet misztériumai/  

 
William Butler Yeats

Az ég köntösére vágyik

Volna csak enyém az ég köntöse,
arannyal hímzett ezüstszínű fény,
az ég kék, sötét s szürke köntöse,
melyben az éj jár s a hajnal sa fény,
azt teríteném lábaid elé;
de minden kincsem csak az álmaim;
álmaim terültek lábaid elé;
lépj lágyan: amin jársz: az álmaim.

/Szabó Lőrinc/  

 
"Igazi mondanivaló nélkül beszélni, igazi szomjúság nélkül inni, és igazi vágy nélkül lefeküdni valakivel - ez a három alapvető bűn, amit a mai európai ember leggyakrabban elkövet."

"Akiben zűrzavar van, zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van - rendet teremt maga körül."

/Popper Péter - A belső utak könyve/  

 
"Mit is kellene csinálnom, hamarjában?... Megírni azt a regényt, amelyre húsz éve készülök, s két tucat könyvet írtam közben, hogy elodázhassam e feladatot, elutazni Kínába és Grönlandba, családot alapítani, legalább három gyermekkel, s függetlenül élni közben, mint Robinson és Casanova, elolvasni azt a három-négyezer kötet könyvet, melyek ismerete nélkül nem tudhatok az ember múltjáról és jelenéről semmi biztosat, pénzt gyűjteni, hogy független legyek, s leszokni minden anyagi igényről, hogy még függetlenebb legyek, megbarátkozni a halállal és megszeretni az életet... Ez minden, amit meg kellene valósítani, amit nem lehet elodázni többé, aminek birtoka vagy valósága nélkül értelmetlen és fölösleges az élet, ez minden, ami kötelességem s amire szükségem van, hamarjában. Mikor a halál közeledik, egyszerre kapkodni kezd az ember, mint az utas, aki öt perccel indulás előtt veszi észre, hogy ideje elmúlt és még nem csomagolt be. Gyorsan, szedjük össze az életet, hamarjában!"
/Márai Sándor/

"Az életet azért szeretem olyan szenvedélyesen,
mert közreműködhetek egy Valóság kialakításában,
amely maradandóbb, mint önmagam."
/Teilhard De Chardin: A Mindenség Himnusza/  

  Dan Millman: A Szellem törvényei
"Az egyensúly érvényes testünkre, elménkre és érzelmeinkre, lényünk minden szintjére. Emlékeztet rá, bármit is teszünk, túlzásba vihetjük és elégtelenül is csinálhatjuk, és ha életünk és szokásaink ingája túlzottan kilendül valamelyik oldalra, elkerülhetetlenül a másik oldalt is meg fogja járni.

"A cselekvés a megértés."

"...a múlt és a jövő semmi egyéb, mint a tudat egy rossz szokása."

"...a hit nem a tévedhetetlenséget jelenti, sem azt, hogy minden a kedved szerint alakul. A hit által hajlandó vagy erőfeszítéseket tenni, hibázni és tanulni azokból – más szavakkal, megbízni életed folyamatában."

"A problémák elleni küzdelem csak erősíti őket, mert energiát ad nekik. Tehát a megoldásra kell figyelmünket irányítani, nem a problémára."

"Ez a világ az energia és a cselekedetek birodalma; nem számít, mit tudsz vagy ki vagy – nem számít hány könyvet olvastál el vagy milyen tehetséges vagy –, csak a cselekedetek képeznek igazi lehetőségeket az életben."

"– Sok embernek örömet okozna ez a kilátás – így a bölcs. – Lehet, hogy vágynának felmászni ide és élveznék az elégedettséget, amit az nyújtana, ha itt
állnának. De ők nem érték el a csúcsot s élvezték a kilátást, mi pedig igen – nem azért, mert mi okosabbak, erősebbek vagy érdemesebbek vagyunk, hanem mert mi valóban felmásztunk. Csak azok élvezhetik a csúcsot, akik véghez viszik a mászást."

"...a változás szelei vad hurrikánként is jöhetnek, amik szétszaggatják az életedet, meg gyengéd fuvallatként is, amik arcodat cirógatják – annak, hogy csak a változás állandó, és hogy mindez a maga módján és idejében történik."

"Mi emberek, tudod, olyanok vagyunk, mint a dióhéj: ha nem a megfelelő időben akarod erőszakkal felnyitni, olyankor ez majdnem lehetetlen, de amikor már megérett, csak jó helyen kell meglegyintened és könnyen kinyílik."  

 
Radnóti Miklós

Nem tudhatom ...


Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra ujból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.  

 
- Teremt magának egy saját valóságot - ismételte Veronika. - Mi a valóság?
- Amit a többség annak tart. Nem feltétlenül a legjobb, és biztosan nem is a leglogikusabb, de ez felel meg a leginkább a közösségi érdekeknek. Látja, mi van a nyakamban?
- Nyakkendő.
- Helyes. Logikus válasz, teljesen normális emberre vall. Igen, nyakkendő! De egy őrült azt felelné, hogy a nyakamban egy színes rongydarab van, ami nevetséges, hasznontalan, és bonyolult módon van megkötve. Akadályozza a fej forgatását, és a lélegzetvételt is megnehezíti. S ha nem vigyázok, bekaphatja a ventilátor, és meg is fulladhatok. Ha egy őrült megkérdezné, mire való a nyakkendő, azt kellene felelnem: az égvilágon semmire. Még csak nem is díszít különösebben. Valójában a rabszolgaság, a hatalom és a távolságtartás szimbóluma. Egyedüli haszna abból áll, hogy amikor hazaértünk a munkából, végre levehetjük, és úgy érezzük, hogy megszabadultunk valamitől, amit nem tudunk megfogalmazni. De vajon a puszta megkönnyebbülés létjogosultságot ad a nyakkendőnek? Nem. Ha azonban megkérdezünk egy őrültet és egy egészséges embert, hogy mi ez, azt fogjuk normálisnak tartani, aki azt mondja: ez egy nyakkendő. Nem számít, melyikük gondolkodik helyesen, és melyiküknek van igaza.
- Tehát abból, hogy megmondtam a színes rongydarab helyes nevét, azt a következtetést vonja le, hogy nem vagyok őrült.
/Paulo Coelho: Veronika meg akar halni/  

 
"Leült egy fűvel borított földhányásra, a várost nézte és arra gondolt, hogy egy napon haza kell mennie. És egy napon teremtenie kell magának egy otthont, ahová hazamehet. Azon tűnődött, vajon az otthon olyasmi-e, ami egyszer csak kialakul egy helyről, ahol sokáig él valaki, vagy olyasmi, amit a végén megtalál az ember, ha elég sokáig és elég erősen akarja."
/Neil Gaiman - Amerikai Istenek/  

 
József Attila

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent; nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén,
ezüstös fejsze-suhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szívem,
kis teste hangtalan vacog;
köréje gyülnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.  

  Móra Ferenc: A DIDERGŐ KIRÁLY
Mese, mese, mátka, pillangós batárba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába,
Sűrű könnye pergett fehér szakállába:
- Akármit csinálok, reszketek és fázom,
Hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!

Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt,
Tökszárdudát fujtak minden ablak alatt:
Ki tud orvosságot a király bajáról,
Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?

Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot,
De együtt se ért az egy falat kalácsot.
Didergő királynak csak nem lett melege,
Majd megvette szegényt az Isten hidege.
Körmét fúvogatta, keserűn köhintett,
Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:
- Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom,
Hívjátok elő az udvari bolondom!

Bukfenc-vetegetve jön elő a bolond,
Cseng-peng, kong-bong rajta a sok aranykolomp,
Mókázna a jámbor, serdűl, perdűl, fordul,
De a király rája haragosan mordul:
- Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,
Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed.
- Teli van énnálam ésszel a szelence:
Hideg ellen legjobb a meleg kemence.
Gyujtass be csak, komám - nevetett a bolond,
S nevetett köntösén a sok aranykolomp.

Kergeti a király ki a sok léhűtőt:
Hozzák fülön fogva az udvari fűtőt!
- Hamar cédrusfával a kandallót tele,
Urunk-királyunknak attól lesz melege!
Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya,
El is égett benne vagy száz cédrusmáglya,
Sergett is a király előtte, megette,
Utoljára mégis csak azt dideregte:
- Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Már a szakállam is csak úgy reszket bele!

Nyöszörög a fűtő: - Felséges királyom,
Életem-halálom kezedbe ajánlom,
Most dobtam bele az utolsó forgácsot,
Jó lenne hivatni az udvari ácsot!

Nekibúsul erre a didergő király.
Szigorú paranccsal a kapuba kiáll:
- Vágjátok ki kertem minden ékességét,
A szóló szőlőnek arany venyigéjét,
A mosolygó almát, a csengő barackot,
Hányjatok a tűzre minden kis harasztot!
Széles ez országban amig erdőt láttok,
Kandallóm kihülni addig ne hagyjátok.
Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,
Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!

Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek,
Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek.
Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,
Fészkit ezer madár jajgatva siratta.
A rengeteg fákból egy szál se maradt ott,
Aranyos kandallón mind elparazsallott.
Didergő királynak de minden hiába,
Nyögve gubódzik be farkasbőr-bundába:
- Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Csak egy fogam van már, az is vacog bele!

Nekeresdországban van is nagy kopogás,
Ripegés-ropogás, siralom, zokogás.
Dolgozik a csákány, fürész, balta, horog -
A király ajtaja egyszer csak csikorog.
Betipeg egy lányka, icike-picike,
Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.
Az ajaka kláris, a foga rizskása,
Csacsog, mint az erdők zengő muzsikása:

- Ejnye de rossz bácsi vagy te, király bácsi!
Megfordul a király: - Ácsi, kislány, ácsi!
Azt se tudom, ki vagy, sohase láttalak.
Mért haragszol reám? sohse bántottalak! -
Kerekre nyitotta a csöppség a szemét:
- Minek szedetted le a házunk tetejét?
Hó is hullongázik, eső is szemezik,
A mi padlásunkra az most mind beesik:
Elázik a bábum kimosott ruhája,
Vasárnap délután mit adok reája?

Mint amikor nap süt a jeges ereszre,
A király jégszive harmatot ereszte.
Szemében buggyan ki szivének harmatja,
Szöghaját a lánynak végigsimogatja:
- Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,
Biborköntösömet feldaraboltatom.
Bársonyrokolyája, selyemfőkötője,
Lesz ezüstkötője, aranycipellője! -

Most meg már a kis lány mondta azt, hogy: ácsi,
Mégis csak jó bácsi vagy te, király bácsi!
Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett -
S didergő királynak nyomban melege lett!
A tükörablakot sarokra nyitotta,
Városa lakóit összekurjantotta:
- Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak,
Juttatok belőle, aki fázik, annak!

Tódult is be nyomban a sok szegény ember,
A márványtéglákon nyüzsgött, mint a tenger.
Ki is szorult tőlük király a konyhára,
Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra:
- Asztalt terigetni, ökröt sütögetni.
Fussatok a hordót csapra ütögetni!
Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,
Mint a saját népem - nagy meseországban...  

 
"Felismertem, hogy az ember citadellához hasonlatos. Ledönti a falait, hogy megszerezze a szabadságot, de az csak feldúlt, s a csillagoknak nyitott erődítmény marad. Akkor fölébred a szorongás... Citadella, az ember szívében foglak felépíteni."
/Antoine de Saint-Exupéry/  

 
"- De mi volt az az érzés?
Elgondolkodtam. Mi volt az az érzés? Egyszerre eszembe jutott.
- Szeretet - böktem ki. - Szeretet volt minden iránt, ami létezik.
- Ez az - vágta rá. - Most is érezze ugyanazt a fa iránt.
- Várjunk egy percet - tiltakoztam. - A szeretet nem kormányozható. Vagy van, vagy nincs. Az ember nem utasíthatja magát, hogy szeressen valamit.
- Az ember nem utasítja magát - jelentette ki. - Az ember beengedi önmagába a szeretetet. De ahhoz előbb megfelelő tudatállapotba kell hozni a tudatát - például úgy, hogy felidézi, milyen érzés volt és megpróbálja ismét átélni.
Néztem a fát, és megpróbáltam felidézni, milyen érzés fogott el a hegytetőn. Fokozatosan mindjobban sikerült átélnem a fa alakját, létezését. Egyre szebbnek láttam, míg a végén valóban feltámadt bennem a szeretet érzése. Ugyanazt éreztem, mint kisgyermekként az anyám iránt, nagyobbacska koromban pedig egy kislány, első szerelmem tárgya iránt. És - bár változatlanul a fát néztem - ez a különleges szeretet kitágult, átfogott mindent, mint egy széles háttérfüggöny. Mindenbe szerelmes voltam."
/James Redfield: A mennyei prófécia/  

 
Szergej Jeszenyin

Kacsalov kutyájához

Gyere, Dzsim, add a mancsodat!
Még ilyen mancsot sose láttam.
Üvöltsük fel a hold alatt
a nesztelen, nagy éjszakába.
Gyere, Dzsim, add a mancsodat!

Ne hízelegj, ne törleszked, komám!
Figyelj a legegyszerűbb tudományra.
Nem ismered az életet, nem ám!
És nem tudod, e földön mi az ára.

Gazdád híres-neves, téged szeret,
szíves házában mindig sok a vendég,
akik bársonyos, sűrű szőrödet
mosolyogva cirógatni szeretnék.

Ördög-szép, kedves kutyapofád
milyen megható bizalmat sugárzik!
Olyan vagy, mint beszeszelt jóbarát,
ki csókolózni a képünkre mászik.

Hozzátok, Dzsim, annyi ember sereglett,
sok rendű-rangú vendég idegyűlt.
A legbúsabbat, a legcsöndesebbet
nem láttad-e közöttük véletlenül?

Majd eljön, nélkülem, belép a házba.
Te kesesd meg fáradt tekintetét,
nyald meg kezét gyöngéden és vigyázva
minden igaz s nem igaz vétkemért.

/Rab Zsuzsa fordítása/  

  Elizabeth Barrett-Browning és Robert Browning
Elizabeth Barrett-Browing, a legnagyobbnak tartott angol költőnő 1806-ban született. Apja dúsgazdag ember volt, jamaicai ültetvények birtokosa. Elzabeth már tizenhárom éves korában már latinul és görögül olvasott, két év múlva pedig kiadta első költői művét. Ezután nem sokkal megbetegedett s a bonyolult kortól, amely megtámadta tüdejét, szívét, érrendszerét, haláláig sem szabadult meg teljesen. Szobában, ágyhoz kötve sínylődött, olykor már az éltetéről is lemondtak. 1845-ben, harminckilenc éves korában, levelezni kezdett nagy kortársával, Robert Browinggal. Megismerkedtek, 1846-ban titokban összeházasodtak és Itáliába szöktek, mert Elizabeth zsarnoki apja sohasem adta volna beleegyezését a házassághoz. A boldog költő-pár (a férj hat évvel volt fiatalabb feleségénél) Pisában, Firenzében és Rómában élt. A költőnő 1861-ben halt meg.
A Portugál szonettek-et, negyvennégy szonettet, szerelmének-házasságának első időszakában írta. Eleinte portugálból való fordításnak tüntette fel szeméremérzete viszolygott a nyílt kiállástól. 1850-től azonban már saját nevével adta közre. A szonettek mind Robert Browingot ünneplik, s azt a szerelmet, amelyet a költő gyújtott fel a beteg, zárkózott, reménytelen nőben.

Elizabeth Barrett-Browning

43 [Hogy hogyan szeretlek?]

Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
Ameddig lelkem ér, oly messze forr
Szerelmem, s mélybe és magasba, hol
A Lét s a Menny határaira lel.
Szeretlek, mint ha hétköznap lehel
Békét - ha nap süt, gyertya haldokol.
Ahogy a Jogért harcol-robotol
A hős, akinek dicséret se kell.
Oly lángolón szeretlek, oly vadul,
Mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány,
S ahogy szerettem vesztett, szomorú
Szentjeimet - szeretlek én vidám
Vagy könnyes arccal, mindig! - s ha az Úr
Hagyja, még jobban halálom után.


Robert Browning

Az elvesztett kedves

Nos, vége! s bármily fájó íz is,
úgy fáj-e, mint hivém?
Ejh! jóéjszakát cseveg a csíz is
már a tornác ivén!

A szőlők ifjú rügye pelyhes,
így láttam én ma még,
de holnap mind pattanva kelyhes,
- s lásd, minden szín kiég...

Drágám, hát ránk is ily sors vár! - ó,
nyúljak kezed után?
S barát legyek? csak barát már? - jó!
De annak is jut ám

egy nézés, ében fénnyel villanó! -
Szivem hadd őrzi görcsösen, -
s hangod, mely ujjong: hulljon még a hó! -
lelkemből nem múl sohasem!

De szóm nem lesz hőbb, mint illik s szokás,
csak tán csöppnyit puhább,
s csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
csak tán picinyt tovább...
 

 
"Nem fontos, hogy minden nap írjál; sokkal fontosabb, hogy minden nap olvassál." /Márai Sándor/

"192

Arról, hogy mindig útközben élsz

Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy félórára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben."

/Márai Sándor/  

 
"Mindez tény. A tény pedig a legmakacsabb dolog ezen a világon."

"Ami látható, azt bárki könnyen eltalálhatja."

"Soha nem kér semmit. Ne is kérjen, kivált olyanoktól, akik erősebbek magánál. Akkor majd maguk fogják felajánlani, önként megadnak mindent."

"Úgy ejted ki a szavakat, mintha nem ismernéd el az árnyékot, sem a gonoszságot. De légy szíves egy pillanatig eltűnődni a kérdésen: mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet minden tárgy, minden ember, kivétel nélkül. Itt van például a domb árnyéka. Csak nem akarod megkopasztani a földgolyót, hogy eltávolítsál róla minden fát, minden élőlényt, csak azért, hogy fantáziád kielégítsd, és elgyönyörködhess a kopár fényben? Ostoba vagy."

"Hiába, aki szeret, annak osztoznia kell a szeretett lény sorsában."

"Mindig úgy van, ahogy lennie kell: erre épül a világ!"

"Miért kövessük, ami elmúlt?"

/Bulgakov: A Mester és Margarita/  

 
Kosztolányi Dezső


Akarsz-e játszani


A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosanak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?


Kosztolányi Dezső


A játék


Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb es gömb es gyöngy, gyűrű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
szines árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajitok,
a homoknak, a bokornak,
s a nap - óriás aranypénz-
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két szines szememmel,
a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal,
a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe.
Játszom én és néha este
fölkelek
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek.  

 




MOSOLY

"Mosolyogj - ez a második legjobb dolog, amit az ajkaiddal csinálhatsz."

"A leginkább elvesztegetett nap az, amikor nem nevettél." /Nicholas Chamfort/

"A kis dolgok a legértékesebbek - egy halk szó, egy pillantás, egy mosoly." /Margaret Lindey/

"A legjobb módja önmagad felvidításának másvalaki felvidítása." /Mark Twain/

"Ne vedd komolyan az életet. Úgysem élet túl." /Elbert Hubbard/

"A boldogság az örömben, és nem a birtoklásban rejtőzik." /Michel de Montaigne/

"Hetvenkét izom kell egy szemöldökráncoláshoz, de csak tizenhárom egy mosolyhoz."

"... A boldogsághoz csak annyi kell, hogy elkesedni tudjunk valamiért." /Charles Kingsley/

"Ha egy egész napot végig akarsz morcoskodni, azon muszáj mosolyogni."

"Amin visszatekintve képes leszel nevetni, azon akár most is nevethetsz." /Marie Osmond/

"Ne légy morcos. Sosem tudhatod ki szeret bele a mosolyodba." /Justine Milton/

"A boldogság titka: vágyakozás nélkül gyönyörködni." /F. H. Bradley/  

 
"Nem az a kedves, aki szép, hanem az a szép, aki kedves." /Lev Nyikolajevics Tolsztoj/

"A kutató tudja, mi a csalódás, tudja, hány hónapon keresztül dolgozott rossz irányban, és ismeri a kudarcokat. De a kudarcok hasznosak is, mert ha helyesen elemzi őket az ember, sikerre vezethetnek." /Sir Alexander Fleming/

"Az egyetlen dolog, amit az emberi természetről biztosan tudunk, az hogy változik." /Oscar Wilde/

"Megtanultam (amit egyébként, azt hiszem, már eddig is tudtam), hogy az ember sose mehet vissza, és nem is szabad soha megpróbálni, és hogy az élet lényege az, hogy tovább halad előre. Az életben csak egyirányú közlekedés van, nem igaz?" /Agatha Christie: A Bertram szálló/

"Az életben semmi sem következik ez után, hanem minden együtt és egyidejűleg van meg bennünk, nincs olyan múlt, amit felszínre lehet hozni az emberi lényben, mert ő maga minden pillanatban azonos múltjával." /Arthur Miller/

"Hogy vágyunk valakire, azt egy édes és félelmetes erő okozza, amely hatalmasabb a szépségnél. Ráakadunk egy asszonyra, ezer meg ezer között, s mihelyt a miénk lett, nem bírjuk többé elhagyni, mindig kell nekünk, s újra meg újra megkívánjuk.
Húsának a hamva az, ami ez a gyógyíthatatlan szerelmi bajt előidézi. S még más valami is, ami megmondhatatlan: testének a lelke." /Anatole France/

"Dilige et quodvis fac!'' - "Szeress, és tégy, amit akarsz!'' /Szent Ágoston/
 

  Richard Bach: Illúziók /életbevágóan fontos részletek/
Élj
Úgy, hogy soha
ne szégyelld, ha a világ
megtudja, mit teszel,
mit mondasz,
még akkor is, ha nem igaz,
amit a világ
megtudott.

***

Életutadon
A benned élő, tanuló lény vezet,
a játékos szellem,
aki
igazi önmagad.

***

Ne fordulj el
a lehetséges jövőktől,
mielőtt meg nem bizonyosodtál, hogy nincs
mit tanulnod belőlük.

Szabadságodban áll
meggondolnod magad. Választhatsz
másik jövőt, vagy
másik
múltat.

***

Olyan
gond nincs, amely ne hozna
kezében ajándékokat
neked.

A gondokat azért keresed,
mert szükséged van
ajándékaikra.

***

A kötelék,
mely igaz családod összefűzi,
nem a vér, hanem
az egymás élete iránti tisztelet
s a benne lelt öröm.

Ritka, hogy egy család
tagjai egyazon
fedél alatt
nevelkedjenek.

***

Bizonygasd
saját korlátaidat,
s bizony,
szert teszel
rájuk.

***

Képzelj el
egy világot, mely szép
és igaz és
tökéletes,

Aztán pedig lásd be ezt:

a Létező
ezt sokkal jobban
elképzelte már,
mint te
most.

***

A felhő nem tudja,
miért épp erre száll,
s miért épp
ily sebesen.

Érzi a késztetést:

most erre van az út. De az ég tudja
az okot és a célt
minden felhő mögött,
s tudni fogod te is, ha
elég magasra szállsz,
hogy túlláss
a láthatáron.

***

Nem kél
olyan vágy benned, melyhez
ne kelne erő is benned
valóra váltani.

Meglehet,
hogy azért meg kell
dolgoznod érte.

***

A világ
leckekönyv, amelyben
az összeadást gyakorolhatod.
Ez nem valóság,
de kifejezheted benne a valóságot is,
ha úgy kívánod.

Úgyszintén
szabad ostobaságot írnod belé,
vagy hazugságokat, de lapjait
ki is szakíthatod.

***

Az
eredendő bűn:
korlátozni a Létezőt.

Ne tedd.

***

Ha
gyakorolod az elképzelt létet,
megérted majd,
hogy a képzelt személy
sokszor valódibb, mint
az az ember, kinek
teste van, és
szíve dobog.

***

Lelki-
ismereted
méri önzésed
őszinteségét.

Hallgasd
figyelmesen.

***

Minden ember,
minden apró mozzanat
életedbe úgy került, hogy
magad vontad oda.

Az pedig,
hogy most mit kezdesz velük,
rajtad áll.

***

Az
igazságnak, melyet
kimondasz, múltja
s jövője sincs.

Létezik,
s nincs is több
dolga ennél.

***

Íme
próbája annak,
hogy földi küldetésed
Véget ért-e már:

Ha élsz:
még nem.

***

Azért,
hogy szabadon, boldogan élhess,
fel kell áldoznod
az unalmat.

Nem mindig könnyű
ez az áldozat.

***

Ne légy
szomorú, ha búcsúzni kell.
Búcsúra szükség van
az új
találkozáshoz.

S az új
találkozás, bár percek
vagy életek múlnak el közben,
barátok számára
bizonyosság.

***

Megmérheted
tudatlanságodat azon,
hogy mennyire hiszel
Igazságtalanságban és sorscsapásban.

Amit a hernyó
a világ végének tekint,
azt a mester
pillangónak nevezi.

Minden
mi e könyvben áll,
lehet
tévedés is.  

 
Szabó Lőrinc:


Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta - ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke - mesélte - igen lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom - folytatta eltűnődve -
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: - Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.  

 
"... a világ rettenetes torzító tükör is. Olyan, mint azok a görbe türkök a panoptikumban, melyek a magas embert törpének, a kövéret keszeg éhenkórásznak mutatják. Nem számíthatsz arra, hogy akad egyetlen ember is a világban, aki szavad, cselekedeted pontosan úgy érti majd meg, úgy fogja fel és magyarázza, ahogyan te elgondoltad. Mindig csak te tudod, mit akartál igazán; a világ mindig annyit ért és lát szándékodból, amit az emberi értelem rejtélyes torzító tükre felfog és visszatükröz." /Márai Sándor: Füves könyv/  

 
József Attila

Tedd a kezed

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.  

  Márai Sándor: Füves könyv
"Minden bölcs, kinek gondolatait megismernem sikerült, arra tanított, hogy élni és írni úgy kell, mintha cselekedetünk utolsó lenne az életben, mintha minden leírott mondatunk után a halál tenne pontot. Csak a halál érzelgés, félelem és oktalan gyávasága nélkül való tudata ad életünknek és írásunknak igazi magatartást. Végzetesen kell élni és írni, tehát nyugodtan, nagyon figyelmesen, egyforma erővel figyelve a világra és önmagunkra, értelmünkre és szenvedélyeinkre, az emberek szándékaira és a mindenséghez való kapcsolatainkra."

" 63 - Arról, hogy a dolgokat meg kell várni - Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartonak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tied. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel."

Elnyújtóztam egy kád forró, illatos vízben és tovább olvastam. "70 - A boldogságról - Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő szármára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedtlenül készül a boldogságra. Teveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek."  

 
"Ki tudja hol kezdődik el az emlék
Ki tudja hol ér véget a jelen
Hol lényegül át románccá a nemrég
S hol lesz fakó papír a gyötrelem"

/Louis Aragon: A könnyek mind hasonlók/  

 
Friedrich Nietzsche

ECCE HOMO

Úgy van! Tudom, honnét jöttem!
Telhetetlen láng-gyönyörben
égek, izzok, pusztulok.
Fény lesz mind, amihez érek,
szén, amiből már nem kérek:
úgy van, úgy van, láng vagyok!  

 
Ingrid Sjöstrand

SIETEK

Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot,
mielőtt megöregszem,
mielőtt meghalok.  

  Örkény István: Egyperces novellák
Az élet értelme

Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú.
Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú.
Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú.
Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami.
Hát akkor mi?
Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.

Sóhajnak beillő szózat egy ismeretlen rendeltetésű vasdarabhoz, mely a történelem viharain keresztül szép csöndben meglapult egy limlommal tele ládikóban, mert se nagyapámnak, se apámnak, se nekem nem volt merszünk szemétre dobni, és az utánam jövőnek se lesz
-Túlélsz, pöcök.


Bevégezetlen ragozás

Sokszor csak úgy magam elé nézek
Sokszor csak úgy magad elé nézel
Sokszor csak úgy maga elé néz

Sokszor csak úgy magunk elé nézünk---  

 
Weöres Sándor

A Tündér

Bóbita Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, igér neki csókot
röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita álmos,
elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát,
szunnyad az ág sűrűjében.  

 
Raoul Renier: ÉJFÉL KAPITÁNY
Hull cseppre csepp, száll éjre éj...

"Az égbolt magasában lebegő teliholdat nézte, ahogy esőcsepp esőcsepp után hullik ezüstös tányérjába, zilált egyhangúságában, akár az egymást váltó nemzedékek sora. Egy réges-régi költő, akit gyakorta olvasgatott - valahányszor föllapozta, mindig talált benne valmi újat, ami nagy szó ennyi századév után -, kavargó falevelekhez hasonlította az emberek életét. Valószínűleg sohasem figyelte meg a holdkorongba hulló esőcseppeket."

"Szép számmal látott olyan katonákat a szíriai sivatagban, akik gyötrelmes szomjúságukban összetévesztették a valódi oázist a délibábbal, és nyomorultul fordultak fel holmi taplószáraz dűne tövében, mikor kínjukban megpróbáltak homokot inni. Őt ugyan azóta a legkörmöntfontabb bölcselmekkel sem lehetett meggyőzni róla, hogy a valóság egyenértékű a káprázattal."  

 
Szabó Lőrinc

Szél hozott, szél visz el

Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,
a felhőknek kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
- megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el?  

  Kiss Ottó: Visszafelé hull a hó -- versek gyerekhangra --
Az ember jóból és rosszból van
összegyúrva.
Fehérből meg feketéből.
Ezért van az, ha rajtakapsz
valami rossz dolgon, mindig
szürke leszek.
Akkor csak állunk
egymással szemben, mozdulatlanul.

Tehát távolodunk, de közeledünk is.


****


Reggel, amikor megcsípi a dér
a kertet, a növények hirtelen
kinyitják szemüket s rácsodálkoznak
ablakomra. Ilyenkor legszívesebben
csokorba kötném a jégvirágokat,
s mint egy óriás vázába,
belehelyezném őket a zöldbe.


De nem tudom, enyémek-e a jégvirágok.
 

 
"A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg." /Rodin/

"Az asszonyok nagyon könnyen kötnek barátságot egy férfival, de hogy az fennmaradhasson, egy kis fizikai ellenszenv is kell segítségül." /Friedrich Nietzsche (1844-1900)/

"Legjobb volna napról napra följegyezni az eseményeket. Naplót vezetni, hogy tisztán lássak. Nem engedni, hogy elsikkadjanak az árnyalatok, a legapróbb tények, még akkor sem, ha merőben jelentéktelennek látszanak; és főként: osztályozni őket. El kell mondanom, hogyan látom ezt az asztalt, az utcát, az embereket, ezt a csomag dohányt, minthogy éppen ez változott meg. Pontosan meg kell határoznom ennek a változásnak méreteit és jellegét.
Itt van például egy kartondoboz, benne egy üveg tinta. Meg kellene próbálnom elmondani, hogyan láttam azelőtt, és most hogyan. Nos: derékszögű paralelepipedon, kiemelkedik a - hülyeség: nincs mit mondani róla. És éppen ezt kell elkerülni: nem szabad különösnek feltüntetni azt, amiben semmi sincsen. Azt hiszem, ha naplót vezetünk ez a legnagyobb veszély: az ember mindent eltúloz, folyton lesben áll, örökösen erölteti az igazságot." /Jean-Paul Sartre/

"Három óra. Három óra: mindig túl kései vagy túl korai időpont ahhoz, amit az ember éppen csinálni akar. Furcsa időpont, a délután elején. Ma elviselhetetlen." /Jean-Paul Sartre/  

 
Ian Watson: Harlekin

"Az ember soha senkit sem ismerhet meg igazán. Az épeszű emberben mindig ott a kételkedés, amely talán hozzásegíti a hosszabb élethez, ám ugyanakkor örök magányra kárhoztatja."

"A legfontosabb, amit az embernek, ha meg akarja őrizni a józan eszét, meg kell értenie, hogy mindig kell maradnia néhány megfejthetetlen rejtélynek, egy olyan magnak, amit nem szabad felderíteni. Mindig maradnia kell egy titoknak, amiről nem szabad fellebenteni a fátylat."

"Az ember már csak olyan, hogy könnyen bele tudja élni magát a saját hazgságaiba."  

 
Ian Watson: Káoszgyermek

"Ami pedig az óvatosságot illeti... Nos, amíg az ember egy sziklaormon állva figyeli a lábai alatt örvénylő és fortyogó tengert, talán képes arra, hogy egy idő után előre kiszámítsa a víz minden mozgását, a hullámok minden változását. Ám ha egyszer elrugaszkodik a sziklától, búcsút kell mondania mindennek, amit stabilitásnak és biztonságnak, előre kiszámíthatóságnak neveznek."

"A vágy valami olyasmi, amihez nincs szükség nyelvekre, nincs szükség magyarázatokra. [...] A vágyhoz nincs szükség analízisekre. A vágy abban a térben létezik, amelyből hiányoznak a magyarázatok, amelyben ismeretlen a logika."

"... a kutyák sem azért léteznek, hogy a bolháknak jó legyen. Lehet, hogy a bolhák ezt gondolják, de tévednek."

"Egy haldokló pillangó utolsó szárnyrebbentése is kavarhat vihart."

"... minden hazugság méreg, és senki sem tudhatja, hogy mikor válik mérgezetté. Mert a legügyesebb méregkeverőket is el lehet tenni láb alól a saját eszközeikkel..."  

 
Frederico García Lorca

Találkozás


Se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
Tudod, tudod már, miért?
Oly nagy a szerelem.
Megy az ösvény, menj tovább!
Kezemen
szögek sebe
élesen
Nem látod, hogy
vérzem?
Ne nézz hátra, lépegess
csöndesen.
S imádkozz, akár csak én,
hogy legyen kegyelem,
mert se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.  

 
Arany János

A walesi bárdok

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senki sem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látom én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva t